Érettségire épülő szakképzésben tanítok, ahol előfordul, hogy egy-egy szakmai tantárgyhoz nem áll rendelkezésre hagyományos tankönyv. Komoly kihívás ez az érintett pedagógusoknak, hiszen ilyen esetben a kerettanterv alapján önmaguknak kell összeállítani a releváns és aktuális tartalmak egy részét, vagy kiegészíteni a rendelkezésre álló irodalmakat a tantárgy jellege miatt. Nem könnyű, ráadásul gyakran időigényes tevékenység ez.

Talán éppen ezért is vagyunk nyitottak az internet és az interneten keresztül elérhető tartalmak, alkalmazások, tudásbázisok tanítás-tanulási folyamatba való rendszeres beépítésére. Óriási segítséget nyújthat pl. a Moodle rendszer, a különböző feladatkészítő alkalmazások, de akár a Facebook is abban, hogy a meglévő elektronikus tananyagokat közzétegyük, vagy az egyes tananyagtartalmakat tantárgyra szabottan elkészítsük, tároljuk, rendszerezzük, s majd a következő évfolyamok tanításában is használjuk, hiszen „csak” csoportra kell szabni a meglévő digitális anyagainkat.

Az évek során folyton alakítjuk e tartalmakat, és a gyakorlati feladatokat, így aránylag rövid időn belül már saját, önálló „tananyagunk” és a végtelenségig variálható feladatbankunk van, amiben minden feladatot ismerünk, a legtöbbet mi, vagy a tanulóink készítettek csoportra, egyénekre szabottan.

Mindezt annyi alkalommal és olyan módon használjuk fel, ahányszor, és ahogyan csak szeretnénk, illetve szükség van rájuk.

De mit szólnak mindehhez a tanulóink?

Azt gondolom, itt van a legnagyobb felelőssége a pedagógusnak: Milyen tanulási segédletet használ vagy állít össze? Jól tanulható, érthető, aktuális anyagokat ajánl? Figyelembe veszi a korosztály tanulási szokásait? Kellőképpen tudja vezetni a tanulókat az interneten található rengeteg információ között?

Persze magas színvonalú szakmai munka nem kizárólag IKT eszközökkel érhető el. Sőt, vannak tantárgyak, témakörök, ahol nem, vagy csak korlátozottan használhatók. Erőltetni pedig semmiképp sem célravezető: csak azért ne használjunk IKT eszközöket, mert rendelkezésre állnak! Ne az eszközökhöz és azok felhasználhatóságához igazítsuk a célokat! Mindezeket figyelembe véve mégis biztos vagyok abban, hogy érdemes foglalkozni ezzel a témával minden tanárnak.

Tapasztalatom szerint jól használva nagyban megkönnyítheti a tanulók tanórai, de tanórán kívüli aktivizálását is. Nem megengedjük, hanem egyenesen megkérjük őket arra, hogy lépjenek ki tanulás közben a számukra néha unalmas tanteremből. Netezzenek! Ne a tankönyvből tanuljanak, hanem fedezzék fel a témát!

Mi az előnye mindennek? Ha odafigyelünk és rendszeresen gondozzuk anyagainkat, lehetőségünk van mindig aktuális, a munkaerőpiac elvárásainak leginkább megfelelő tartalmakat és feladatokat használni munkánk során. Így a tanulóink tudása biztosan nem lesz elavult: már nem, vagy csak részben használható.

Ha a tanítás-tanulási folyamatba beépítjük a számítógéppel, egyéb eszközökkel, internet segítségével történő tanulást, informálódást, a tanulóinkat lehetőségünk van a már-már „természetes közegükben” tanítani. Emellett a sokszor feszített időbeosztást is lehet enyhíteni ezen a módon, hiszen nem baj, ha egy feladattal nem végeztünk az órán, lehet folytatni akár otthon is, házi feladatként.

Eleinte persze nem mindig megy döccenő mentesen mindez, hiszen az ilyen típusú tanulást is tanulni kell mind nekünk, mind a diákoknak.

Sok tanulónk mondta azt, hogy a korábbi tanulmányai során nem vagy csak ritkán volt lehetőségük arra, hogy ne a hagyományos, osztálytermi tanulás keretei között tanuljanak, de el sem tudják képzelni, hogy mindez máshogy is történhetett volna. Ennek ellenére hamar elsajátítják és megkedvelik ezt a tanulási formát, hiszen sokkal közelebb áll a szabadidős, iskolán kívüli tevékenységeikhez, mint a hagyományos tanulás.

Mindemellett úgy tapasztaltam, hogy nagyobb az esély ilyen tanulásszervezés mellett arra, hogy a mindennapi gyakorlatban jól hasznosítható tudást szerezzenek a diákok, hiszen lehetőségük van a téma egyéni megközelítésére, egyéni tanulási utak bejárására. Ha a megfelelő információkhoz irányítjuk őket, és azokat különböző módon megbeszéljük, feldolgozzuk, kipróbáljuk és gyakoroljuk az órákon is, akkor nagy az esély arra, hogy mindezt a valós munkavégzésben is így fogják csinálni és azokon a helyeken fognak információt keresni először, melyek már ismerősek a számukra, azaz ahová mi, tanárok vezettük el őket.

Persze nagyon fontos a megfelelő iránymutatás és segítség nyújtása, illetve a tanár elérhetősége és folyamatos biztatása is. Ha mindezt biztosítjuk számukra, nem csak az adott feladatot fogják tudni megoldani, hanem önállóságot, felelősségvállalást tanulnak és nem utolsó sorban értékes gyakorlati tudást szerezhetnek.

Azt gondolom, ily módon nagyobb eséllyel fognak a tanulóink olyan ismereteket elsajátítani, melyek nem elfeledett információk lesznek, hanem beépülnek a mindennapi gyakorlatba. Mindezt pedig azzal érjük el, hogy nem „kényszerítjük” be őket mindig a tanterem zárt világába, hanem engedjük nekik, hogy általunk irányítva, de saját, mindennapi környezetükben otthonosan mozogva, szinte észrevétlenül sajátítsák el a leendő szakmájukhoz szükséges ismereteket.

Lehet kezdő, veterán, férfi, nő, öreg, fiatal, vidám vagy szomorú, egy dologban biztosan egyforma minden pedagógus: ha akarja, ha nem, a nevelési-oktatási folyamat egyik kulcsszereplője, s mint ilyen igen komoly és hosszú távú hatással van a rábízott gyerekek tanulási eredményeire és persze pszichés fejlődésére.

Gondoljunk ebbe bele egy pillanatra: bármit teszünk – legyen az jó, netán kevésbé jó – az az osztály, az egyes gyerekek előtt zajlik.  Tevékenységünk, viselkedésünk hatással van rájuk, és akár akarjuk, akár nem ők is értékelnek bennünket. Tapasztalataik alapján bekerülünk a jó/rossz/szigorú/engedékeny/stb. kategóriák egyikébe. Komoly értékítélet ez, s tapasztalatom szerint nem nagyon van a kategóriák között átmenet. (Legalábbis tanulóként nem emlékszem, hogy egyetlen tanárt átértékeltünk volna.)

Vajon mi mindenre van szüksége egy pedagógusnak ahhoz, hogy valóban jó tanár váljon belőle?

Igyekeztem minél többet olvasni a témában, különféle szakirodalmakban. Legjobban Báthory Zoltán: Tanulók, iskolák – különbségek című könyve fogott meg.

A pedagógusról szóló fejezetben ezt írja:

„A tanítók és tanárok pedagógiai kultúráját meghatározza műveltségük, képzettségük és tapasztalatuk. De legalább ilyen mértékben befolyásolhatja szakmaiságukat a szakma társadalmi megítélése, presztízse, a professzionalizálódás mértéke.”

Igazán elgondolkodtatók ezek a sorok.

Szeretem a szakmámat, és bevallom, a mindennapi munkámban nem igazán befolyásol a tanári munka általános megítélése. Sokkal inkább foglalkoztat az a kérdés, hogyan fejlődhetek szakmailag, hogyan végezhetem mind jobban a munkámat?

Talán éppen ezért érdekel nagyon a tanári szakma professzionalizálódásának témája is.

Ugyancsak Báthory Zoltán könyvében olvashatjuk a következőket:

„A pedagógus szakszerűsége nemcsak attól függ, hogy mit tanult a képzőintézményben, hanem attól is, milyen feladatok megoldását várják el tőle az iskolában. Ha a tanulásszervezés differenciálást, motiválást és aktivizálást jelent, eme funkciók minden következményével együtt, akkor ehhez másfajta szakszerűség kell, mint amikor a tanulásszervezés kimerül – mondjuk - a megfelelő módszer kiválasztásában.”

Már az előadáson megfogott a többször emlegetett motiválás – aktivizálás – megerősítés összefüggés. Az óra után sokat gondolkodtam azon, hogy a munkámban én hol állok ezen a téren, illetve hogyan tudnám hatékonyabban kihasználni az ebben rejlő lehetőségeimet.

Azt hiszem, fogok írni később ebben a témában a tapasztalataimról.

Elgondolkodtam azon, hogy ma a pedagógusoknak a rengeteg adminisztratív feladat, a nagy mennyiségű tananyag és sokszor feszített időbeosztás mellett vajon mennyire jut erejük és idejük a tanulóik motiválására? Mert akárhogy is nézzük, sokkal egyszerűbb elmondani a tananyagot, feleltetni, értékelni majd továbblépni, mint kitalálni, hogyan tegyük érdekessé, befogadhatóvá az anyagot, illetve értékelésnél néhány mondatot szánni arra, hogy elmondjuk, a tanulónak miben és hogyan kellene még fejlődnie, esetleg miben látjuk őt kiválónak.

Kicsit olyan ez, mint a marketing munka. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogyan adjuk el a tanulóknak a tantárgyunkat, az egyes témaköröket és persze egy kicsit önmagunkat is. Sőt, az iskola, a tantestület hogyan képes eladni a tanulóinak a mai világban, hogy tanulni, iskolába járni jó… mert hasznos, (lehet) érdekes, felkészít a felnőtt életre, közösséget és értékeket ad…

Szeretném, ha sok gyerek járna ilyen szemléletű iskolába!

Persze mondhatjuk, hogy a motiválás rengeteg időt és energiát emészt fel, és mint tudjuk, az idő mindig kevés, mert haladni kell az anyaggal. De nem haladnánk jobban a tantárgyunk iránt érdeklődő, motivált és aktív tanulókkal? Kezdetben talán tényleg nem, viszont hosszú távon sokkal jobban járna mindenki (a tanár és a tanuló is).

A motiválás szorosan összekapcsolódik a tanulók aktivizálásával is. Sokszor tapasztaltam már én is, hogy ugyanazt az anyagot, ha egy csoportnál frontálisan tanítom, egy másiknál pedig a tanulókra szabott feladatokon keresztül dolgozzuk fel, a második esetben a tanulók hozzáállása, érdeklődése, aktivitása összehasonlíthatatlanul magasabb.  Amit még megfigyeltem, hogy az ilyen órákon sokkal oldottabb a légkör, jobb a hangulat. Azt gondolom, ez a szempont nem elhanyagolható egyik fél számára sem.

Megerősítés… Szerintem mindenkinek van emléke olyan vagy ahhoz hasonló helyzetről, amikor a tanár a felelet végén csak ennyit mondott a tanulónak: ülj le, egyes (vagy kettes, hármas, stb.). Sokat olvashatunk az ilyen, és ehhez hasonló helyzetek üzenetéről a Rejtett tanterv című könyvben, de ez majd egy másik bejegyzés lesz…

A megerősítés a tanulásban egy cselekedetre vagy produkcióra adott értékelő válasz. Tanítás-tanulási folyamatban a megerősítés szinte mindig a tanártól származik és rajta múlik az is, hogy hogyan él vele. Tapasztalatom szerint a tanulók igénylik, hogy mindig reagáljunk tevékenységükre, hiszen ez segítségükre van a tanulásban, megerősíti őket, hogy jó úton járnak ismereteik megszerzésében, rendszerezésében… vagy nem. Viszont ilyenkor érdemes segítséget adnunk abban is, mit csináljanak másként, mit gyakoroljanak a siker eléréséhez.

Bevallom, még sosem gondoltam végig ennyire alaposan ezt a témát, de egy biztos: ezek után sokkal tudatosabban fogom keresni a lehetőségeket a motiválásra, aktivizálásra és a megerősítésre, mert valahol itt érzem a kulcsát annak, hogyan lehetek igazán jó tanár. 

Az elmúlt években gyakran éreztem, hogy jó lenne többet tudni módszerekről, tervezésről, stratégiákról és még sok fontos dologról. Az szakirodalom olvasása segít, de nem mindig elég. Rendszerben kell látnom, ismernem kell az okokat és összefüggéseket, hogy tudjam, mit miért csináltam jól, vagy épp rosszul. Tudni akarom, mit és hogyan kell változtatnom ahhoz, hogy a kívánt eredményeket érjem el. Így hát sok-sok év után ismét tanulok, tanuló tanár vagyok.