Lehet kezdő, veterán, férfi, nő, öreg, fiatal, vidám vagy szomorú, egy dologban biztosan egyforma minden pedagógus: ha akarja, ha nem, a nevelési-oktatási folyamat egyik kulcsszereplője, s mint ilyen igen komoly és hosszú távú hatással van a rábízott gyerekek tanulási eredményeire és persze pszichés fejlődésére.

Gondoljunk ebbe bele egy pillanatra: bármit teszünk – legyen az jó, netán kevésbé jó – az az osztály, az egyes gyerekek előtt zajlik.  Tevékenységünk, viselkedésünk hatással van rájuk, és akár akarjuk, akár nem ők is értékelnek bennünket. Tapasztalataik alapján bekerülünk a jó/rossz/szigorú/engedékeny/stb. kategóriák egyikébe. Komoly értékítélet ez, s tapasztalatom szerint nem nagyon van a kategóriák között átmenet. (Legalábbis tanulóként nem emlékszem, hogy egyetlen tanárt átértékeltünk volna.)

Vajon mi mindenre van szüksége egy pedagógusnak ahhoz, hogy valóban jó tanár váljon belőle?

Igyekeztem minél többet olvasni a témában, különféle szakirodalmakban. Legjobban Báthory Zoltán: Tanulók, iskolák – különbségek című könyve fogott meg.

A pedagógusról szóló fejezetben ezt írja:

„A tanítók és tanárok pedagógiai kultúráját meghatározza műveltségük, képzettségük és tapasztalatuk. De legalább ilyen mértékben befolyásolhatja szakmaiságukat a szakma társadalmi megítélése, presztízse, a professzionalizálódás mértéke.”

Igazán elgondolkodtatók ezek a sorok.

Szeretem a szakmámat, és bevallom, a mindennapi munkámban nem igazán befolyásol a tanári munka általános megítélése. Sokkal inkább foglalkoztat az a kérdés, hogyan fejlődhetek szakmailag, hogyan végezhetem mind jobban a munkámat?

Talán éppen ezért érdekel nagyon a tanári szakma professzionalizálódásának témája is.

Ugyancsak Báthory Zoltán könyvében olvashatjuk a következőket:

„A pedagógus szakszerűsége nemcsak attól függ, hogy mit tanult a képzőintézményben, hanem attól is, milyen feladatok megoldását várják el tőle az iskolában. Ha a tanulásszervezés differenciálást, motiválást és aktivizálást jelent, eme funkciók minden következményével együtt, akkor ehhez másfajta szakszerűség kell, mint amikor a tanulásszervezés kimerül – mondjuk - a megfelelő módszer kiválasztásában.”

Már az előadáson megfogott a többször emlegetett motiválás – aktivizálás – megerősítés összefüggés. Az óra után sokat gondolkodtam azon, hogy a munkámban én hol állok ezen a téren, illetve hogyan tudnám hatékonyabban kihasználni az ebben rejlő lehetőségeimet.

Azt hiszem, fogok írni később ebben a témában a tapasztalataimról.

Elgondolkodtam azon, hogy ma a pedagógusoknak a rengeteg adminisztratív feladat, a nagy mennyiségű tananyag és sokszor feszített időbeosztás mellett vajon mennyire jut erejük és idejük a tanulóik motiválására? Mert akárhogy is nézzük, sokkal egyszerűbb elmondani a tananyagot, feleltetni, értékelni majd továbblépni, mint kitalálni, hogyan tegyük érdekessé, befogadhatóvá az anyagot, illetve értékelésnél néhány mondatot szánni arra, hogy elmondjuk, a tanulónak miben és hogyan kellene még fejlődnie, esetleg miben látjuk őt kiválónak.

Kicsit olyan ez, mint a marketing munka. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogyan adjuk el a tanulóknak a tantárgyunkat, az egyes témaköröket és persze egy kicsit önmagunkat is. Sőt, az iskola, a tantestület hogyan képes eladni a tanulóinak a mai világban, hogy tanulni, iskolába járni jó… mert hasznos, (lehet) érdekes, felkészít a felnőtt életre, közösséget és értékeket ad…

Szeretném, ha sok gyerek járna ilyen szemléletű iskolába!

Persze mondhatjuk, hogy a motiválás rengeteg időt és energiát emészt fel, és mint tudjuk, az idő mindig kevés, mert haladni kell az anyaggal. De nem haladnánk jobban a tantárgyunk iránt érdeklődő, motivált és aktív tanulókkal? Kezdetben talán tényleg nem, viszont hosszú távon sokkal jobban járna mindenki (a tanár és a tanuló is).

A motiválás szorosan összekapcsolódik a tanulók aktivizálásával is. Sokszor tapasztaltam már én is, hogy ugyanazt az anyagot, ha egy csoportnál frontálisan tanítom, egy másiknál pedig a tanulókra szabott feladatokon keresztül dolgozzuk fel, a második esetben a tanulók hozzáállása, érdeklődése, aktivitása összehasonlíthatatlanul magasabb.  Amit még megfigyeltem, hogy az ilyen órákon sokkal oldottabb a légkör, jobb a hangulat. Azt gondolom, ez a szempont nem elhanyagolható egyik fél számára sem.

Megerősítés… Szerintem mindenkinek van emléke olyan vagy ahhoz hasonló helyzetről, amikor a tanár a felelet végén csak ennyit mondott a tanulónak: ülj le, egyes (vagy kettes, hármas, stb.). Sokat olvashatunk az ilyen, és ehhez hasonló helyzetek üzenetéről a Rejtett tanterv című könyvben, de ez majd egy másik bejegyzés lesz…

A megerősítés a tanulásban egy cselekedetre vagy produkcióra adott értékelő válasz. Tanítás-tanulási folyamatban a megerősítés szinte mindig a tanártól származik és rajta múlik az is, hogy hogyan él vele. Tapasztalatom szerint a tanulók igénylik, hogy mindig reagáljunk tevékenységükre, hiszen ez segítségükre van a tanulásban, megerősíti őket, hogy jó úton járnak ismereteik megszerzésében, rendszerezésében… vagy nem. Viszont ilyenkor érdemes segítséget adnunk abban is, mit csináljanak másként, mit gyakoroljanak a siker eléréséhez.

Bevallom, még sosem gondoltam végig ennyire alaposan ezt a témát, de egy biztos: ezek után sokkal tudatosabban fogom keresni a lehetőségeket a motiválásra, aktivizálásra és a megerősítésre, mert valahol itt érzem a kulcsát annak, hogyan lehetek igazán jó tanár.