Amikor a szeptemberi előadáson először hallottam a rejtett tantervről, rengeteg kérdés és gondolat fogalmazódott meg bennem: Miért is nem találkoztam ezzel a fogalommal (és persze a mögöttes tartalommal) hamarabb? Miért nem foglalkoznak ezzel a témával tudatosan az iskolák és a tanárok? Esetleg foglalkoznak, csak nem kap elegendő nyilvánosságot a kérdés?

Persze figyelmet fordítunk az iskolai szocializáció kérdésére, de a mindennapos történések egyénre gyakorolt hatásaival ritkán szembesülünk. Magában az egyénben is sokszor csak évekkel az iskolából való kilépés után tudatosul, hogy milyen szociális tudással gyarapodott az adott az időszakban. Pedig ezek a hatások legalább olyan jelentősek az életében, mint maguk a pedagógiai hatások.

Szabó László Tamás A „rejtett tanterv” című könyve igazán mély hatást gyakorolt rám. Az ott leírtak eddig egy megfogalmazatlan gondolathalmazként éltek bennem, melyek tanulói és tanári tapasztalataim nyomán formálódtak és alakultak ki.

A könyv elolvasása közben tudatosultak bennem a következők: Valóban milyen nagyon fontos, hogy a tanórákon és azokon kívül is az egyes helyzetekben hogyan reagálok, mit teszek. Hogyan viszonyulok a tanulóimhoz? Hogyan kommunikálok velük? Milyen módon értékelem a munkájukat? Hogy kezelem a konfliktusokat, a különböző helyzeteket? Hogyan szervezem a tanórát? Engedem-e, hogy a diákjaim is aktív részesei legyenek a tanórai történéseknek, lehetőségük van bármikor kérdezni? Bevonom-e őket a tanítás-tanulási folyamatba valóban, vagy esetleg meghagyom nekik a hallgatói státuszt?

Az ezekből a döntésekből következő hatásokat sokszor nem gondoljuk át tudatosan, pedig nagy szükség lenne rá. Ha megengedjük magunknak, hogy valamit ne tegyünk meg, mert nekünk kényelmesebb, vagy egyszerűbb, lehet, hogy egy-egy gyerekben mély nyomokat hagyunk ezzel, és mindez hatással lesz a további együttműködésünkre is.

Abból, hogy mi, tanárok mit és hogyan teszünk, a tanulók rengeteg olyan ismeretet szereznek, amik nem tartoznak közvetlenül a tananyaghoz: a tanórai siker eléréséhez szükséges viselkedést szabályozó elveket, az elvárt kommunikációt, társadalmi normákat, rituálékat, melyek elsajátítása általában nem tudatosan, spontán módon történik. Mindezek az „ismeretek”, melyeket egy-egy konkrét iskolai vagy tanórai helyzetekben tanulnak meg a diákok, segítenek számukra abban, hogy elsajátítsák az elvárt viselkedést, az adott iskola kultúráját: Hogyan kell viselkedni, öltözködni, köszönni az iskolában? Tolerálják-e a késést? Van-e lehetőség egyéni ötletek, kezdeményezések megvalósítására? Lehet-e más módon megoldani egy feladatot, mint ahogyan a tanár gondolta? „Meg lehet-e zavarni” őt kérdésekkel órán? Mennyire kell fegyelmezettnek lenni az órákon és szünetekben?

Az így elsajátított tudás és viselkedésminták az iskola elvégzése után is éreztetik hatásukat: az egyén szociális tanulásába beépülve elkísérhetik egész életükön keresztül.

Mint látjuk, a rejtett tanterv egyik fontos tényezője egyértelműen a tanár, az ő tanulókhoz való hozzáállása, viszonya, kommunikációja, de koránt sem ő az egyetlen meghatározó.

Legalább olyan fontos, ha nem a legfontosabb maga a csoport (az osztály), melyben általában 4-8 évet töltenek el a tanulók. Ez a közösség az, ahol tagjaik elsősorban megélik sikereiket, kudarcaikat, szorongásaikat és derűs pillanataikat. Az itt kialakult kapcsolatok hosszú távon meghatározóak lehetnek számukra. A csoporton belüli viszonyok, szokások, elvárások, rituálék fontos elemei a gyerekek mindennapjainak, iskolai és azon kívüli életüknek. A jó csoport erősíti közösséghez tartozás érzését, mely segíti a tagjait abban, hogy az iskolai sikereket felerősítse, az esetleges kudarcokat kompenzálja.

Harmadik tényezőként nem szabad megfeledkeznünk az iskola egészéről sem: az adott intézmény pedagógiai szemléletmódja, a tanulásról, tanulási folyamatról való gondolkodása erősen befolyásolja az egyének nézeteit és mindennapi viselkedését: például ha az iskola szemlélete gyermek központú, az egyes pedagógus is inkább a gyerekek igényeit fogja figyelembe venni a tanulási folyamatban.  Ellenkező esetben, ha az iskola inkább teljesítmény centrikus, a pedagógus is az lesz, hiszen ez az elvárás vele szemben.

Az iskola által képviselt és egyben elvárt értékrend nagy hatással van a tanulók intézményben történő érvényesülésére, sikereire és kudarcaira: azok a gyerekek, akiknek családja az iskola által közvetített értékrenddel azonos vagy ahhoz nagyon hasonló, sokkal könnyebben illeszkednek be és teljesítik az elvárásokat. Otthonról már ismerősek számukra a tanárok által közvetített normák, az iskolai szóhasználat, a tanórán hallott kifejezések. Így ők előnyben vannak azokkal a gyerekekkel szemben, akik más családi háttérrel, így más normákkal és szókinccsel rendelkeznek, más a családi szocializációjuk.

Tehát a családi és intézményi normák minél inkább közelítenek egymáshoz, annál könnyebben fognak tudni beilleszkedni a tanulók az iskolai környezetbe. Könnyebb lesz számukra elsajátítani azokat a viselkedési és egyéb szabályokat, melyeket az iskola és az egyes tanárok megkövetelnek.

Beszélgettem erről a témáról a tanulóimmal is. Mint ahogy várható volt, mindenkinek vannak pozitív és negatív élményei a tanáraikkal, vagy az osztálytársaikkal kapcsolatban, mely élmények hosszú távon is hatással vannak a tanulásukra, életükre, így beszélgetésünk egyértelműen igazolta a fent leírtakat.

Mindezeket figyelembe véve úgy gondolom, nekünk, pedagógusoknak nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy az általunk tanított gyerekeket milyen hatások érik az iskolában, a tanórákon és a közösségben, hiszen mindezek egész további életüket meghatározhatják.