Báthory Zoltán Tanulók, iskolák –különbségek című könyvében érdekes leírást olvastam:

„Egyáltalán Magyarországon az értékelés még mindig másodrendű és kicsit lenézett ténykedésnek számít. („Tanítani kell, nem értékelni.” –mondják.) Értelmiségi körökben gyakori a teszttel szembeni averzió. És ahogy kialakult a tanítás eszközrendszere, úgy jószerével fel sem vetődött, hogy az értékelésnek is lehetne eszközrendszere. Mindezek következtében nem alakulhatott ki eléggé megbízható módon a tanárokban a tanulói teljesítmény iránti érzékenység.”

Ha végiggondoljuk a fenti sorokat, valóban találkozhatunk a gyakorlatban a leírtakkal. Korábban egy ideig én magam is hasonló véleményen voltam, idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy az értékeléstől elválaszthatatlan mérésnek mennyire fontos szerepe van a tanítás- tanulási folyamatban:

Ha nem mérem a tanulóim tudását, akkor nem kapok visszacsatolást arról, milyen ismereteket és gyakorlati tudást sajátítottak el. Nem fogom tudni, hogy mi az, amire a későbbiekben építhetek, és mit kell újból átvennünk, továbbra is gyakorolnunk. Az értékelés pedig ennek a fontos folyamatnak a visszacsatolása a tanulók felé.

Ha ezeket a folyamatokat elemzem kicsit, máris rá kell jönnöm, hogy nekem nem az értékeléssel, hanem a hagyományos osztályozással szemben voltak fenntartásaim. Természetesen az öt jegyű skála segítségével történő osztályozás nem kerülhető ki, és nem is ez lenne a cél. Viszont úgy gondolom, ha legalább néha változtatunk a hagyományos módszereken, az mindenképpen jó hatással lesz a tanulóinkra és a tanítás-tanulási folyamatra.

Úgy látom, hogy a jövőben ezen a ponton fogok változtatni. A visszacsatolás módja nem minden esetben az öt jegyű skála egyetlen értéke kell, hogy legyen. Sőt, nem is kell mindig tőlem származnia az értékelésnek. Remekül alkalmazható például az ön- és társértékelés is például. Komoly fejlődési lehetőséget látok ezen a területen önmagam számára.

Ennek a jövőbeli folyamatnak talán az első állomását szeretném röviden leírni:

Néhány héttel ez előtt az egyik tantárgy témazáró dolgozata előtt azon gondolkodtam, hogyan tudnék változtatni a megszokott kereteken. Végül következő megoldás mellett döntöttem:

Korábban az adott témakör egy-egy résztémáját a tanulók csoportosan dolgozták fel, melyet bemutattak az osztálytársaiknak, majd röviden értékelték a csoport munkáját. A készült prezentációkat megosztottuk, hogy a dolgozatra való felkészülésben ez is segítségükre legyen.

A következő órán megkértem őket, hogy ugyanazok a csoportok álljanak fel, mert a munkát így folytattuk: minden csoport a saját maga által feldolgozott témából kellett, hogy feladatlapot állítson össze a többiek számára, amihez természetesen az értékelési szempontokat és a helyes megoldásokat is mellékelniük kellett.

Amikor ezzel megvoltak, a dolgozatokat sokszorosítottuk és véletlenszerűen kicserélték azokat egymás között, azaz minden csoport tagjai egy másik által összeállított feladatsort oldottak meg. Végül a megírt dolgozatokat az azokat összeállító csoporttagok értékelték a saját maguk által készített megoldó kulcs és értékelési szempontok szerint.

Úgy tapasztaltam, nagyon sok pozitív hatása volt a feladatnak: mint leendő pedagógiai asszisztensek, a tanulók rendelkeznek pedagógiai ismeretekkel, és ebben a feladatban megtapasztalhatták, milyen egy értékelési folyamatban a „másik oldalon állni”: például semmiképp nem mutatták volna meg más csoportban dolgozóknak a készülő feladatokat, mert akkor előre látnák a kérdéseket, feladatokat. Megtapasztalhatták azt is, milyen nehéz lehet egy jó feladatlap összeállítása, mennyi mindent kell figyelembe venniük, és mennyire nehéz objektív maradni értékeléskeléskor, amikor a barátjuk dolgozatát javítják és az nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. Milyen az, amikor valaki reklamál, mert nem ért egyet az értékeléssel, vagy hibát talál a javításban.

Mindezek mellett nagyon erős közösségépítő hatása volt a feladatnak, ráadásul jól is éreztük magunkat munka közben: nem volt feszültség senkiben, pedig dolgozatot írtak. Az óra végére észrevétlenül rengeteg mindent megtanultunk a tananyagról… és egymásról is.

Végül a született érdemjegyekbe nem csak a dolgozatban elért eredmény számított bele, hanem a teljes folyamatban végzett munka is.

Nagyon büszke voltam az osztályomra!

Szintén Báthory Zoltán könyvében olvashatjuk a következőket:

„A jól motivált tanulók a tudásért tanulnak. Az ellenőrzésnek és az értékelésnek számukra tulajdonképpen nincs jelentéssége. Akkor is tanulnak,ha nem járnak iskolába vagy az iskolában nem ellenőrzik őket. A közepesen és gyengén motivált vagy nem motivált tanulókat viszont többek között éppen az ellenőrzéssel és az értékeléssel próbálják tanulásra szorítani. Axiomatikusnak tekinthetjük, hogy a közepesen vagy gyengén motivált emberek úgy tanulnak, ahogy értékelik, s nem úgy, ahogy tanítják őket. Vagyis ha nincs értékelés, akkor nem tanulnak, ha teszttel történik az értékelés, akkor tesztre tanulnak, illetve tanáraik feleltetési, kérdezési szokásaihoz (esetleg rigolyáihoz) igazítják „tanulásukat”.

Szeretném, ha az én tanulóim a tudásért tanulnának, s ezért igyekszem a jövőben is mindent megtenni.