Számomra a differenciálás egy igazán nehezen megközelíthető téma, méghozzá azért, mert eddig még nem túl gyakran alkalmaztam a tanítás-tanulási folyamatban. Egyszerűen nem éreztem magam felkészültnek rá… Persze voltak alkalmak, amikor előfordult, hogy egy-egy tanulónak különböző okokból más feladatot adtam, vagy egyikükkel megegyeztünk, hogy a megbeszélttől eltérő módon oldja meg a feladatot, de bevallom még csak meg sem fordult a fejemben, hogy én abban a helyzetben épp differenciáltam.

Diane Heacox: Differenciálás a tanításban, tanulásban című könyve sokat segített abban, hogy komolyan elkezdjek foglalkozni azzal, hogyan valósíthatom meg a mindennapi munkámban a differenciálást. Hihetetlenül meggyőzően, és ami legalább ilyen fontos, gyakorlatorientáltan közeledik a témához, s már pár oldal után az jár a fejünkben, miért is nem szerveztük már eddig is így az óráinkat, hiszen sok mindennapi problémára válasz lehet a differenciált tanítás.

Minden diákunk külön személyiség. Attól, hogy egy osztályba járnak, még nem fognak hasonlítani egymásra. Mások az erősségeik, a gyengeségeik, másban sikeresek és kevésbé sikeresek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy jól ismerjük őket és persze a tudásukat, hiszen csak ekkor fogunk tudni egyére szabott feladatokat adni a számukra, illetve segíteni nekik a csoporthoz való felzárkózásban, az egyéni képességek kibontakoztatásában.

Diane Heacox a következőket írja:

„A differenciált tanításban a tanárok olyan tevékenységeket terveznek meg, amelyek támogatják a diákok tanulási preferenciáit és erősségeit, miközben olyan feladatokat is adnak, amelyek előmozdítják ugyanezek gyengébb képességeinek a fejlődését is. Minél többféle módon tesszük érdekeltté a diákokat a tanulásban – számos alkalmat adva nekik, hogy kedvelt gondolkodásmódjukat alkalmazzák -, annál inkább fejlődik tanulási képességük. Amikor a tanítási- tanulási folyamat és az értékelés a diákok egyéni igényeihez igazodik, növekszik minden diák sikerének valószínűsége, legyen átlagos, küzdjön akár tanulási nehézségekkel, legyen akár korlátozott a nyelvi tudása.”

Ha időt szakítunk arra, hogy megismerjük diákjainkat, megértsük, mi érdekli őket, akkor képesek leszünk arra is, hogy motiváló feladatokat és célokat tűzzünk ki eléjük. Ha legalább a feladatok egy része személyre szabott, a tanulók könnyebben érnek el sikereket, mely által nem csak felzárkóznak, vagy javulnak bizonyos képességeik például, hanem nő az önbizalmuk is, mely komoly haszon számukra mind az iskolai életben, mind pedig a későbbi munkavállalás során is.

Differenciálhatunk a tartalomban, módosíthatjuk a folyamatot úgy, hogy az igazodjon a tanulók igényeihez, de a produktumok is lehetnek differenciáltak attól függően, hogy a tanulók egyéni tudásuk bemutatásának milyen módját választották.

Természetesen a tanárnak mindenképp tanulni kell ezt a tevékenységet, hiszen nem csak a tanulókat és a differenciált tanítás lehetőségeit kell ismernie, hanem a hagyományostól eltérő szerepét is: a feladata, hogy gondoskodjon a differenciált tanulási lehetőségekről, optimálisan működő tanulócsoportokat szervezzen, legyen képes az idő rugalmas kezelésére. Sokkal inkább együttműködő társ kell, hogy legyen, mint hagyományos értelemben vett tanár.

Sokat gondolkodtam, hogyan foghatnék hozzá ehhez a tevékenységhez, és arra jutottam, hogy a most induló iskolai projektünkben fogom először tervezetten alkalmazni a differenciálást. Több szempontból érdekes lesz, mert két osztály és két tanár fog együtt tevékenykedni, s már formálódnak az ötleteim a témával kapcsolatban...