Néhány hónapja részt vettem egy olyan szakmai beszélgetésen, melynek a fő témája a pedagógiai tervezés volt. Ezen belül is az, hogy az egyes pedagógusok mennyire tartják fontosnak az iskolai tervezési dokumentumok rendszeres készítését és azok mindennapi használatát.

Nagyon érdekes volt végighallgatni az egymásnak feszülő véleményeket, a pro és kontra érveléseket. Voltak, akik rutinos tanárként is kiemelten fontosnak tartották a precíz tervezést és a legalább vázlatos óratervek készítését. Ők azt mondták, hogy ezek a dokumentumok segítenek számukra a témában való előrehaladásban, azaz nem kalandoznak el tanítás közben, illetve jobban tudják tartani az időbeosztást is általuk. Éppen ezért nem mondanának le az óravázlat, illetve a tematikus terv készítéséről.

A másik véglet képviselői elegendő tervezési dokumentumnak tartották a tanmenetet, melyet követve, elégségesnek tartották végiggondolni a tervezett témát és a hozzájuk tartozó feladatokat. Többen voltak azon a véleményen, hogy a részletes tervezés, különösen az óravázlat gátolja őket a szabad gondolkodásban és rugalmas óratartásban. Mindezek ellenére köztük is voltak néhányan, akik azt mondák, egyes esetekben előfordul, hogy pár soros vázlatot mégis készítenek.

Kinek volt igaza? Azt gondolom, bizonyos értelemben mindenkinek. Az, hogy a pedagógusnak milyen szintű tervezésre van szüksége a napi munkájában, egyénenként változó. Függ a személyiségtől, a rutintól, a tankönyv ismeretétől, a tanított osztály jellemzőitől, illetve attól, hogy mennyire ismerjük a tanulókat (több éve tanítjuk őket, vagy esetleg csak most ismerkedünk velük).

Mindenki egyéni stílusának és szükségleteinek megfelelően alakítja mindennapi tevékenységeit, melyben így vagy úgy, de a tervezési munka is helyet kell, hogy kapjon.

Bevallom, én az első csoportba tartozom. Szeretek tervezni. Hasznosnak tartom, ráadásul segít ráhangolódnom a tanórára. Ráadásul még mindig élénken él bennem egy olyan eset, amikor a gondos tervezés ellenére semmi nem úgy sikerült, mint ahogy én szerettem volna, és hirtelen nem tudtam mitévő legyek. Nem voltam még elég rutinos, ennek ellenére muszáj volt ott, az órán rögtönöznöm, az egész órát átterveznem. Végül sikerült, de ennek az órámnak az emlékére azóta mindig van B tervem.

Elejétől a végéig igyekszem végiggondolni, hogyan lehet ugyanazt az anyagot több módon megtanítani, illetve a tervezett feladatokat hogyan kell variálnom, esetleg módosítanom, ha például egyénileg vagy csoportban oldják meg a tanulóim.

Persze ma már ez nem kíván annyi időt, mint eleinte, hiszen jól ismert tananyagot, nem első alkalommal tanítok. A tanmeneteim és az óravázlataim sem annyira részletesek már, mint néhány évvel ez előtt voltak. Ennek ellenére sosem mondanék le ezeknek a dokumentumoknak a készítéséről, mert nekem nagy segítségemre vannak: Amikor egy új osztálynál elkezdek tanítani egy tantárgyat, mindig átnézem a korábbi terveimet, óravázlataimat. Ezek segítenek felidézni a korábbi tanítás-tanulási folyamatot, a sikeres és a problémás helyzeteket, a jól, esetleg kevésbé jól sikerült feladatokat, megválasztott módszereket. Innen indulva könnyebb dolgoznom, az adott osztály sajátosságainak megfelelően alakítani a terveimet.

Ha nem készíteném el ezeket a dokumentumokat, és nem jegyezném le rájuk egy-két mondatban a tapasztalataimat, egy, esetleg több év múlva már nem biztos, hogy emlékeznék minden fontos történésre. Úgy gondolom, ily módon írásba foglalva a mindennapi tevékenységemet, önmagamat segítem abban, hogy a későbbiekben ne kelljen mindig elölről kezdenem a tervezést, hanem tudok építeni a korábbi tapasztalataimra, ötleteimre, tevékenységemre. Ha mindezt a tervező munkát csak gondolatban végezném el, pont ezekről az értékes dokumentumokról mondanék le.